Körutazás Sopronban és a Fertő-mentén

Komplett, egész napos programcsomag Sopron és Fertő-táj látnivalóinak felfedezéséhez
  • 47 látnivaló
  • 19 történet
  • 5 helyszín
  • 7,5 óra
  • Jelentkezés szükséges


Röviden

A körutazást azoknak a turistáknak állítottuk össze, akik szervezett módon szeretnék megismerni ezt a vidéket.

A programcsomag tartalma röviden

  • Sopron nevezetességei
  • Páneurópai Piknik Emlékhely
  • Szabadidő a Fertőrákosi Kőfejtőnél
  • Fertőrákos nevezetességei
  • Soproni borvidék
  • Balf nevezetességei

A kirándulás részletes és átfogó képet ad a vidékről, ötleteket ad a turistáknak a további felkeresendő lehetőségekről.

Az útközben elhangzó ismertetőt a turizmusban dolgozó szakemberek állították össze, amelyet az utasok menet közben egy kellemes hangú tv-bemondó tolmácsolásában, hangszórókon keresztül hallhatnak.

A kirándulás során városnéző kisvonattal utazunk, amely esővédő és szélvédő fóliával ellátott, így rossz időben is tudjuk indítani a programot.

A program megadott napokon, a minimális létszám elérése esetén indul.
A részvételhez jelentkezés szükséges.


  • Sopron nevezetességei program kibővített változata

    A Sopront bemutató program részletes és átfogó képet ad a városról, bemutatja a legfontosabb látnivalókat. A belvárostól távolabbi, gyalog nem bejárható helyszíneket is érinti. 

     

    Látnivalók

    A menet közben elhangzó, információkban gazdag tájékoztató a következő nevezetességeket mutatja be

    Belváros - Sopron ősi városmagja
    • Tűztorony
    • Storno-ház
    • Kecske-templom
    • Patika-ház
    • Fő tér épületei
    • Templom utca épületei
    • Kolostor utca épületei
    Várkerület és környéke - a város sétálóutcája és terei
    • Várkerület
    • Volt Arany Szarvas Fogadó
    • Régi városfalak (rondella)
    • Mária-oszlop
    • Domonkos-templom
    • Berzsenyi líceum
    • Széchenyi tér
    • Ógabona tér
    • Festőköz
    • Deák tér
    • Mátyás király utca
    Lőverek - Sopron villa- és üdülőnegyede
    • Lőverek
    • Soproni-hegység
    • Soproni Egyetem, botanikus kert
    Poncichter-negyed - Sopron legrégebbi külvárosa
    • Bécsi külváros
    • Kuruc-domb
    • Szent István-templom
    • Szent Mihály-templom

     

    Történetek

    A látnivalók bemutatását izgalmas történetek, legendák és további ismertetők egészítik ki, amelyek Sopron múltjáról és jelenéről mesélnek

    Soproni kötődésű hírességek
    • Mátyás király
    • Széchenyi István
    • Liszt Ferenc
    • Petőfi Sándor
    • Berzsenyi Dániel
    • Johann Strauss
    További ismertetők
    • A kékfrankos legendája
    • Sopron, a Hűség városa
    • Sopron és a bor
    • Soproni sör

     

    A látnivalók információkban gazdag bemutatását izgalmas történetek, legendák és anekdoták színesítik, amelyek Sopronról, a poncichterekről és a híres soproni borról mesélnek.

  • Utazás a Páneurópai Piknik Emlékhelyhez

    Útközben tájékoztató a Sopronkőhidai börtönről.

  • Páneurópai Piknik Emlékhely felkeresése

    40 perc szabadidő, mialatt az 1989-es határáttörés helyszínén kialakított emlékparkot tekintjük meg.

  • Utazás Fertőrákosra

    Útközben egy család sorsán keresztül ismerhetjük meg a Páneurópai Piknik történetét.

  • Szabadidő a Fertőrákosi Kőfejtőnél

    2 óra szabadidő, mialatt lehetőség van ebédelni, valamint a Fertőrákosi Kőfejtőt megtekinteni.

    A Kőfejtőben interaktív témapark, külső és belső tanösvények várják az idelátogatókat. Több kilátót is kialakítottak, ahonnan gyönyörű panoráma tárul elénk.

    A Kőfejtő belépődíja és az ebéd díja külön fizetendő, ezeket a program díja nem tartalmazza.
  • Fertőrákos nevezetességei

    Fertőrákos Soprontól 7 kilométerre, a Fertő partján fekszik. Természeti és történelmi emlékeiért turisták tízezrei keresik fel évről évre.

    A falu sok érdekességet kínál az idelátogató vendégek számára. A római kori kőfejtő, a pellengér, a városfalak, a püspöki kastély, a templom, a Fertő-tó és a Fertő-Hanság Nemzeti Park tették híressé a turisták körében.

    A Fertőrákost bemutató informatív körutazás átfogó képet nyújt Fertőrákos felfedezéséhez.

    Látnivalók
    • Fertőrákosi Kőfejtő
    • Pellengér
    • Középkori városfalak
    • Templom
    • Püspöki kastély
    • Kis kápolna
    • Tájház
    • Kristálymúzeum
    • Iskola
    • Vasfüggöny nyomvonala
    • Mithras-szentély
    Történetek
    • Macskakő vára
    • Friedrich von Kreuzpeck legendája
    • Történetek az egykori és a mai Fertőrákos életéből
  • Kalandozás a Fertő-menténa Soproni borvidék szőlőin át

    A kisvonattal Fertőrákosról Balf irányába folytatjuk utunkat.

    A Soproni borvidék szőlői között megállunk egy pohár borra vagy üdítőre, és megismerkedünk a szőlővidék történetével.

    Útközben helyi mondákkal, legendákkal ismerkedhetünk meg a Fertő-tó kialakulásáról.

  • Balf nevezetességei

    Balf elsősorban a gyógyvizéről híres, amelyet az Ivókút felkeresése során meg is ízlelhetünk. A pihenő után a falu főutcáján keresztülhaladva ismerjük meg Balf látnivalóit és történetét.

    Látnivalók
    • Gyógyfürdő
    • Kastélyszálló
    • Ivókút
    • Fürdőkápolna
    • Angolpark
    • Szent Farkas vártemplom
    • Evangélikus templom
    • Gróf Apponyi Albert szobra
    • Nyulas Ferenc sétány
  • Utazás Sopronba

    A kisvonat visszaindul Sopronba, és mindenkit abba a megállóba visz, ahol felszállt.


Ár

Felnőtt 7900 Ft
Nyugdíjas 7000 Ft
Diák 7000 Ft
Óvodás 3500 Ft

Menetrend

A koronavírus-járvány miatt a városnéző járataink ebben az időszakban nem közlekednek.
Amint lehetséges lesz, a menetrend szerinti és különjáratokat is újraindítjuk.
Maradjanak egészségesek, reméljük, minél előbb viszontlátjuk Önöket!
Tervezett indulási napok
  • május 1 (szombat)
  • május 22 (szombat)
  • május 23 (vasárnap)
  • június 2 (szerda)
  • június 5 (szombat)
  • június 9 (szerda)
  • június 12 (szombat)
Indulási helyek és időpontok
  • 9:00 - Hotel Sopron (Sopron Fövényverem u. 7.)
  • 9:30 - Hotel Szieszta (Sopron Lővér krt. 37.)
  • 9:35 - Hotel Lövér (Sopron Várisi úti buszmegálló)
  • 10:00 - Belváros (Fő tér) (ebben a megállóban történő felszállás esetén a programból a Lőverek városrész látnivalói kimaradnak)
Érkezési időpontok
  • 16:45 - Hotel Sopron
  • 16:55 - Belváros
  • 17:10 - Hotel Lövér
  • 17:15 - Hotel Szieszta

 


A programot min. 20 fő együttes jelentkezése esetén indítjuk.

Ezen a programon előzetesen bejelentkezett vendégeket fogadunk.
A rendelkezésre álló helyeket a jelentkezések sorrendjében töltjük be.
Biztosítsa helyét idejében!

Tervezett indulási napok
  • június 16 (szerda)
  • június 19 (szombat)
  • június 23 (szerda)
  • június 26 (szombat)
  • június 30 (szerda)
  • július 3 (szombat)
  • július 7 (szerda)
  • július 10 (szombat)
  • július 14 (szerda)
  • július 17 (szombat)
  • július 21 (szerda)
  • július 24 (szombat)
  • július 28 (szerda)
  • július 31 (szombat)
  • augusztus 4 (szerda)
  • augusztus 7 (szombat)
  • augusztus 11 (szerda)
  • augusztus 14 (szombat)
  • augusztus 18 (szerda)
  • augusztus 20 (péntek)
  • augusztus 21 (szombat)
  • augusztus 25 (szerda)
  • augusztus 28 (szombat)
Indulási helyek és időpontok
  • 9:00 - Hotel Sopron (Sopron Fövényverem u. 7.)
  • 9:30 - Hotel Szieszta (Sopron Lővér krt. 37.)
  • 9:35 - Hotel Lövér (Sopron Várisi úti buszmegálló)
  • 10:00 - Belváros (Fő tér) (ebben a megállóban történő felszállás esetén a programból a Lőverek városrész látnivalói kimaradnak)
Érkezési időpontok
  • 16:45 - Hotel Sopron
  • 16:55 - Belváros
  • 17:10 - Hotel Lövér
  • 17:15 - Hotel Szieszta

 


A programot min. 20 fő együttes jelentkezése esetén indítjuk.

Ezen a programon előzetesen bejelentkezett vendégeket fogadunk.
A rendelkezésre álló helyeket a jelentkezések sorrendjében töltjük be.
Biztosítsa helyét idejében!

Tervezett indulási napok
  • szeptember 1 (szerda)
  • szeptember 4 (szombat)
  • szeptember 8 (szerda)
  • szeptember 11 (szombat)
  • szeptember 15 (szerda)
  • szeptember 18 (szombat)
  • szeptember 22 (szerda)
  • szeptember 25 (szombat)
  • szeptember 29 (szerda)
Indulási helyek és időpontok
  • 9:00 - Hotel Sopron (Sopron Fövényverem u. 7.)
  • 9:30 - Hotel Szieszta (Sopron Lővér krt. 37.)
  • 9:35 - Hotel Lövér (Sopron Várisi úti buszmegálló)
  • 10:00 - Belváros (Fő tér) (ebben a megállóban történő felszállás esetén a programból a Lőverek városrész látnivalói kimaradnak)
Érkezési időpontok
  • 16:45 - Hotel Sopron
  • 16:55 - Belváros
  • 17:10 - Hotel Lövér
  • 17:15 - Hotel Szieszta

 


A programot min. 20 fő együttes jelentkezése esetén indítjuk.

Ezen a programon előzetesen bejelentkezett vendégeket fogadunk.
A rendelkezésre álló helyeket a jelentkezések sorrendjében töltjük be.
Biztosítsa helyét idejében!

Ebben az időszakban ezt a programot nem indítjuk.
Helyette ajánljuk: Sopron nevezetességei >>
Ebben az időszakban ezt a programot nem indítjuk.
Helyette ajánljuk: Sopron nevezetességei >>